2012. január 16-tól már élesben megy az elszámoltatás Duna-parti vendéglőben. A 10 évig francia blokkot és kézi pultívet használó étteremben is bevezették vendéglátóipari rendszerünket. Ez nem csupán a mai kor követelménye, sokkal inkább pénzre váltható haszna van. A forgalom és a borravaló így pontosan tudható. A menü rendelés és elvitel is követhető. A vendég tételes fogyasztási listát kap, nem érzi magát átverve. És a hétvégi leltárhiány a borravalóból levonható.
Az EDUTUS főiskolán (a volt tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) és a volt budapesti Harsányi János Főiskola ) 2012. február elejétől oktatják vendéglátóipari rendszerünket a hallgatóknak.
Éttermi szoftver - Százhalombatta
2011. június 9. A felszolgálók a rendezvények alkalmával már úgy tudják a vendégek kéréseit teljesíteni, hogy nem kell mindig a pultba vagy a konyhába futkározni. Az üzletvezető korrekt készletet lát, és egyszerűen tudja a napi menü vagy épp egy esküvői ebéd önköltségét és haszonkulcsát számolni. A leltározás a pultban jóval egyszerűbben működik: a vonalkódolvasóval történik az üveg kiválasztása, majd azt a mérlegre téve a rendszer máris tudja mennyi a bontott üveg tartalma. Mindez víz és tűzálló POS terminállal a pultban, és akár több órás folyamatos használatot is elbíró kézi rendelésfelvevőkkel.
Dunaújváros - Étterem Szoftver
Ha Önnek is van már számítógépe esetleg be tudja szerezni a szükséges
hardvereket, akkor mi rövid idő alatt tudjuk szállítani a szükséges szoftvert.
Épp úgy, mint ahogy ez történt ez a Klub Hotel Zrt. esetében is. Az vezetőség miután több az internetről letölthető demo programot kipróbált, a mienk nyerte el a tetszését az egyszerű használhatósága miatt.
Dunaszeg - Éttermi rendelés felvevő szoftver
2011. július 1. Telepítettük a komplett elszámoltató és mobil rendelésfelvevő rendszerünket a dunaszegi étterembe. A bevezetésre a pontosabb elszámoltatás és készletkezelés valamint a rendezvényeken a gyorsabb kiszolgálás elősegítése miatt volt szükség. Az vendéglátó hely nagy területe ellenére a mobil pincérterminál a beltért, pincét, teraszt, valamint a kemencés udvart is "belátja".
Söröző program - Budapest
A nemrég nyílt sörözőbe az éttermi szoftver telepítése és betanítása nem volt éppen egyszerű feladat. Az esti nyitásra készülődve mindenki kicsit túl volt terhelve, így nehezen állt össze a kép. A cél, hogy az péntek esti pörgésre már működő rendszert használhassanak a pincérek. Szerencsére az itallapot excel táblából be lehetett importálni. A felszolgálók gyorsan megtanulták a használatot, és mivel a főnök már "sokat játszott" a demo programmal ő is hamar belejött a használatba.
2011. április 30. A gyönyörűen felújított sándorfalvi kastélyba telepítettük szoftverünket. A kezdeti nehézségek után úgy tűnik a rendszert már jól tudja használni mind a felszolgáló, mind az üzletvezető. Ezek a hibák talán abból adódtak, hogy nem hangsúlyoztuk eléggé: célszerű egy személynek megtanulni az egész rendszert. De internetes távsegítséggel, illetve telefonos súgóval mind a készlet hibákat, mind a "beragadt" rontott tételeket is ki tudtuk javítani. Hiszen erre való a vásárlás után korlátlan ideig igénybe vehető telefonos súgó!
Vendéglő elszámoltató szoftver - Kőszeg
2011. március 14. Sokan félnek a használt számítógépes rendszertől. Tudta hogy egy új számítógép egy év alatt 50% veszít az árából? Pedig az olyan nevek mint az IBM az EPSON , vagy épp a hipermarketekben is használatos Nixdorf Wincor márkák talán a laikusok számára is mondanak valamit a minőségről, tartósságról. Ezért ha Önt is azok a kérdéskel foglalkoztatják nap mint nap, mennyibe kerül nekem egy rántott hús, mennyi pontosan a napi forgalom, van-e leltárhiány ? Most érdemesebb valamelyik használt számítógépes csomagunkat választani, így a felszolgálók elszámoltatása akár féláron is elkezdődhet. Az elszámoltató rendszer bevezetése itt is azért volt szükséges, hogy a fenti kérdésekre egyszerűen választ kapjanak a tulajdonosok.
Vendéglő program - Mosonmagyaróvár
2011. február 10. Ismét egy régi éttermi szoftver és hardvert kellett lecserélni egy a mai igényeknek megfelelő elszámoltató rendszerre. De milyen előnye is származik Önnek abból, ha egy régi DOS-os rendszerről frissít újabbra. A legfontosabb, hogy az új felszolgáló fél óra alatt megtanulja és tud vele dolgozni. Nem kell étel kódokat fejben tartani, vagy papírról keresgélni azokat. A pultívezés / leltározás digitális mérleggel gyorsítva harmad annyi idő alatt megvan, akár úgy is hogy Ön épp nincs az üzletben. Amennyiben interneten keresztül távolról szeretné adminisztrálni a rendszert van rá lehetőség. Ha később azt szeretné, hogy a pincérek kézi számítógéppel az asztalnál vegyék fel a rendelést erre is lehetőség nyílik.
Panzió szoftver - Győr
2011. január 20. A családi vállalkozásként működő panzió elért ahhoz a ponthoz, hogy a régi dos alapú rendszerét lecserélje. Az éttermi szoftverünk alapból tartalmaz olyan funkciókat, melyek egy kisebb panzió egyszerűen használhat a megszálló vendégek fogyasztásának, eltöltött éjszakáinak követésére. Az igazi megoldás azonban egy panzió esetében egy külön a szobáztatás kezelésére kifejlesztett szoftver, amely természetesen kommunikál az éttermi szoftverünkkel.
Pizza program - Mosonmagyaróvár
2011. január 15. A pizza kiszállítással és alacarte fogyasztással működő helyen a fő cél a pontos elszámoltatás volt. Manuálisan már nem lehetett győzni a leltározást, a kiszállítások, forgalmak "könyvelését". Nem beszélve a törzsvendégnek adható kedvezményekről. És a vendég sem mindig elégedett azzal, ha csak egy pénztárgépblokkot kap fizetéskor.
2011. január közepétől az iskola a mi rendszerünket fogja oktatni a jövő felszolgálóinak, szakácsainak, vendéglátós szakembereink. A magas szintű oktatásnak köszönhetően a végzősök közül sokan külföldön helyezkednek el, ahol a számítógépes éttermi rendszert megszokott dolog. Az iskola vezetősége ezért úgy döntött, hogy a diákok ebben is szerezzenek jártasságot. Így nemcsak érintőképernyős pincér terminálon dolgozhatnak, elsajátítva a kézi számítógépes rendelésfelvételt, de egy üzletvezető napi adminisztratív munkáit is gyakorolhatják. Úgymint a anyaggazdálkodás, kalkuláció kezelés, menü szerkesztés és gazdaságossági kimutatások.
2011. február elejétől a diákok a vizsga követelményeinek megfelelően gyakorolhatják a rendelés felvitelét, a szoba számlára terhelést és a számla nyomtatást. Megismerik az asztaltérkép megrajzolásának módját, a nyersanyag kalkuláció és az étlap felvitelét.
2010. decemberében adtuk át Dombrádon azt a komplett vendéglátóipari rendszert, mely az itt üzemelő panzió szobafoglalásait, a megszálló vendégek fogyasztását, de az étteremben a menü és pizza kiszállítás adminisztrációját együtt hivatott megvalósítani. Mindezt úgy, hogy időnként nagyobb rendezvények is vannak a különteremben.
Pizzéria program - Győr
2010. szeptember 10. Egy pizzéria elszámoltató éttermi szoftver kicsit más elvárásoknak kell, hogy megfeleljen egy hagyományos éttermi programmal szemben. Melyek ezek ? A konyhába a rendelést külön kell, hogy megkapja a pizzasütő és a szakács is, mivel össze kell dolgozniuk. Ha kiszállítás van, akkor a futár számlája hátul nyomtatódik, hogy ne kelljen előre futkározni minden alkalommal. A különböző méretű pizzáknak és feltéteknek más más az ára. Ha a vendég elviszi az ételt, azt más áron ( olcsóbban ) kapja mintha helyben fogyasztaná. A törzsvendégek pedig gyakran átülnek egyik asztalról a másikra. Egy baráti társaság pedig általában több kört is rendelés és a végén mindenki külön fizet. Mindezt sokkal bonyolultabb leírni, mint ahogy az a gyakorlatban működik. Nem hiszi ? Nézze meg a helyszínen, vagy jöjjön el hozzánk és szívesen megmutatom Önnek !
Vendéglátó program - Körmend
2010. augusztus 20. Ha Ön is új kávézót vagy éttermet nyit érdemes elgondolkodnia azon, hogy az elszámoltató rendszerét jó minőségű használt vagy új eszközökből szeretné-e összeállítani ? Mivel az előbbi esetben akár 50%-ot is spórolhat. Mindezt úgy, hogy az nem megy a kinézet rovására. Egy használt LCD érintőképernyős monitor és egy új között ugyanis nem sok különbség van. Ezt a megoldást választotta a Körmenden nyílt Lokálpatrióta is.
Kávézó szoftver - Győr
2010. július. 10-én nyíló kávéház pincér programjának beüzemeléséhez az utolsó pillanatban érkeztünk. A másnapi nyitásra már a teljes terméktörzsnek fent kell lenni, hogy a pincérek dolgozni tudjanak. A grafikusnak előzőleg elküldött itallapot felhasználva az adatokat rövid időn belül beimportáltuk a szoftverbe.
Vendéglátóipari rendszer - Székesfehérvár
2010. június 28. Úgy érkeztünk hogy a hardvereket a tulajdonos már beszerezte. Windows 7-es futott a gépen és egy - a vendéglátásban ismeretlen - 16:9 képarányú Acer érintőképernyős monitor már be volt állítva. Valamint egy STAR TSP100-as blokknyomtató is csatlakoztatva volt a rendszerhez, bár ez még nem nyomtatott. Jó tudni akkor ha az ember saját maga szerzi be az eszközöket, hogy a legújabb technológia mindig tartogat számunkra meglepetéseket, kiforratlansága miatt. Én nem javaslom a Windows 7 - 64 bites változatát, ha mindenképp ezt az operációs rendszer válasszuk, akkor inkább a 32 biteset és gondoskodjunk internet kapcsolatról mivel sok frissítést kell letöltenünk ha használni szeretnénk. És a blokknyomtatók sem szeretik mindig a Windows 7-et, ha szerencsénk van javításokat tölthetünk le a gyártó weboldalán, ahogy ez ebben az esetben is történt.
Kávézó és Étteremi szoftver - Mosonmagyaróvár
2010. május 20-án adtuk át a mosonmagyaróvári elegáns étterem elszámoltató rendszerét. A vezeték nélküli kézi rendelésfelvevő konfigurálása korántsem volt zökkenőmentes. Szinte az összes előforduló problémával szembe kellett néznünk. Az érintőképernyős monitor USB kábelét nem lehetett olyan messze elvinni, hogy a számítógépet egy jobban szellőző helyre lehessen tenni. Az interneten lévő szerver vírust kapott, amitől az "intelligens" vírusölő lekapcsolta azt. Az internet szolgáltató kérésére át kellett konfigurálni a teljes hálózatot, és mivel a PDA a nyomtatókkal és a terminálokkal is kommunikál ez egyáltalán nem egyszerű feladat. A telefonszerelő a telefonkábel keresése közben a nyomtató kábeleket véletlenül kihúzta, ami a épp a legnagyobb pörgés közepette történt. Végül sikerült mindet összehangolni, de ez jóval több időbe telt mint egyébként.
Éttermi rendszer - Sopron
2010. május 14. A soproni Lila Tehén étteremben a feladat egy pincér terminál és egy irodai számítógép telepítése volt, konyhai és számla nyomtatóval. Mi vezeték nélküli hálózattal szerettük volna összekötni a gépeket, azonban ez az étterem szomszédságában lévő magasfeszültségű póznák miatt nem sikerült. Így maradt a hagyományos, UTP kábel, amit egy villanyszerelő húzott be. Egy 16(!) éve működő kanadai, még DOS-os, érintőképernyős éttermi szoftvert kellett leváltani, ami a maga módján igazán jól teljesített.A régi rendszer lecserélésére főlep },
g a megszűnő szoftveres támogatás, valamit a hardver eszközök nehézkes utánpótlása miatt volt szükség. A tulajdonosok csodálkoztak is, hogy szoftverünkben a készletkezeléstől a számlázásig minden benne van, ezeket eddig 2 különálló programmal lehetett csak kezelni. De még jobb hír volt számukra, hogy az irodai gép leállása esetén a pincér tovább tud dolgozni. Ha Önnek is van egy elavult éttermi rendszere nézz meg ajánlatainkat hátha megérett már a cserére !
Kávézó program - Balatonfüred
2010. március 24. A balatonfüredi TESCO-ban nyíló elegáns kávézó elszámoltató rendszerét nagyon rövid idő alatt kellett beüzemelnünk. Pontosan egy napunk volt rá. Szerencsére a felszolgálók fél óra alatt elsajátíthatják a használatot. Az üzletvezetőnek kell legalább 5 óra, hogy mindent átlásson. Persze ez elég megterhelő neki. Ezért javasoljuk, hogy telepítéskor már legyen kész az itallap excel formátumban, amit be tudunk játszani a programba. Ezzel rengeteg időt spórolunk annak aki feltölti majd a törzsadatokat.
Ételbár program - Sopron
2010. március 20. A tulajdonos elmondása szerint több elszámoltató rendszert kipróbálva jutottak el hozzánk. Az ételbárban lévő terminál egy belső hálózaton keresztül van összekötve egy távoli számítógéppel. Itt az üzletvezető úgy dolgozhat a háttérben, hogy közben nem zavarja a kiszolgálást.
Étterem szoftver - Budapest
2010. március 12. Ismét nyitás előtt néhány nappal telepítettük az éttermi szoftvert. A hardvereket már egy budapesti kolléga beszerelte. A receptnyomtatók pedig még régről maradtak, csak be kellett állítani őket. Így nekünk a szoftver telepítése és betanítása maradt. A 15 éve vendéglátásban dolgozó tulajdonosok külön kérése volt, hogy a konyhai rendelés nagy betűkkel legyen nyomtatva, hogy mindenki jól lássa azt. A kevés hely miatt a számítógépet a monitor hátuljára is lehet illeszteni, így gyakorlatilag egy POS terminált kapunk, jóval kedvezőbb áron.
Pizzéria és Étteremi rendszer - Dunasziget
2010. március 5. Az étterem 20 éve működik szezonálisan. A tulajdonos persze azt mondja, hogy ő tulajdonképpen nem is vendéglátós. Ez az idő azonban elég hosszú volt ahhoz, hogy bőséges tapasztalatokat gyűjtsön az étterem vezetés minden fortélyáról. Most az elszámoltatás van terítéken. Illetve annak korszerűsítése. A papíron vezetett pultív már nagyon régen volt. A régi számítógépes rendszerüket is kinőtték, ahol egy monitor fölé ragasztott kódtábláról kellett megnézni, hogy milyen betűkombinációt kell beütni a rendeléshez. A régóta itt dolgozó felszolgálók fejből tudják a kódokat. Azonban a kisegítő személyzetnek 2 hét kell, hogy mindet megtanulja. Ilyenkor jön jól egy érintőképernyős terminál. A vizuálisan megjelenő asztaltérkép és étlap használatához, csak olvasni kell tudni, és az új pincér fél óra után már használja is a rendszert. A étel, ital és a pizza rendelés végre automatikusan külön nyomtatódik jelezve a pizzasütőnek ha levest kért a vendég először. A legextrémebb pizzafeltét variációk összeállításánál sem kell már a tollat használni.
Pizza és Steakhouse program - Mosonmagyaróvár
2010. január 10. Ismét egy álom valóra vált. Sok idő eltelt azóta, hogy a tulajdonosokkal először beszélgettünk egy éttermi rendszerről. Ami nemcsak pontosabb elszámoltatást, könnyebb munkavégzést, korrekt nyugtát jelent. De a mai kor igényeinek megfelelően távolról is ellenőrizhetővé teszi az étterem napi üzletmenetét. A lassú bevezetést leginkább a „kívánság pizza” okozta. Az odajáró vendégek ugyanis, előszeretettel módosítják a feltéteket az étlapon szereplő pizzán. Hogyan lehet ezt úgy megoldani egy számítógépes elszámoltató rendszerrel, hogy a leltár is stimmeljen és a vendég is jól járjon ? Erre találtunk ki egy egyszerűen használható megoldást...
Kávézó program - Sopron
2010. január 9-én nyílik Sopronban az a kávézó és szórakozóhely, ahol telepítettük vendéglátóipari rendszerünket. A beállításnál fontos volt, hogy a személyzet a legegyszerűbben tudja azt használni. Ezért kikapcsoltuk a - máshol előszeretettel használt - főnöki és személyzeti fogyasztás illetve a kedvezmény adás lehetőségét. Mivel a felszolgálók egy kasszára dolgoznak, nincs szükség azok azonosítására sem. Mindezek nagyban egyszerűsítik a rendelés rögzítését és a számlázást. A képek nem adják vissza, a hely modern és ízléses kialakítását. Éppen ezért a szem előtt lévő eszközöket új, a nem láthatókat pedig használt hardverekből állítottuk össze.
Sport és Szabadidő Központ kezelő szoftver - Sopron
2009. december 28-án megtörtént a leltározás a soproni belvárosi sportcsarnokban. Most már élesben használják az elszámoltató rendszert a dolgozók és a vezetőség is. A napi, heti és havi valamint a kombinált bérletek eladására is mód nyílik mostantól. Ha eddig lettek volna a bérletekkel bliccelők az új rendszer ezt a kiskaput is bezárja. A teremfoglalás egyelőre még papíron történik. De hamarosan az is egyszerűbbé válik, amint használni kezdik a vendéglátóipari szoftver új modulját.
Bár és éttermi rendszer - Budapest
2009. december 11. Nyitás előtt egy nappal telepítettük vendéglátóipari elszámoltató programunkat a budapesti, Vígszínház mellett nyíló étterembe. A középkor hangulatát idéző, magyaros és vad ételeket kínáló vendéglátóhely különös hangulatát nem sokáig csodálhattam, mivel az idő sürgetett. Mindössze néhány óra volt a teljes étel és itallap feltöltésére és a szoftver használatának a bemutatására ! Hogyan lehetséges ez ilyen rövid idő alatt ? A nagyszerű ötlet az étterem tulajdonosának fejéből pattant ki: „A nyomdának leadott étel és itallap már úgyis megvan egy táblázatban, nem lehetne azt közvetlenül beimportálni az éttermi szoftverbe ?” Nekem ez eszembe sem jutott, mivel eddig csak a programból exportálással kinyert adatok használatára volt szükség. Végül némi átformázás után sikerült az éttermi program számára emészthető formára hozni az adatokat, így induláskor az elszámoltató rendszerrel dolgozhattak a pincérek.
Kávézó szoftver - Császár
2009.október végén nyit Császáron egy modern és igazán elegáns kávézó, ahova telepítettük az elszámoltató rendszert. A fenti képeken jól látszik, hogy a használt hardver egyetlen hátránya, hogy valamivel több helyre van szükség a beszereléshez. Azonban a rendelésfelvétel, a számlázás és az ügyvezető munkája ugyan olyan egyszerűen működik itt is. A komplett rendszer nálunk a helyszínen is beszerezhető és megtanulható, azonban a tulajdonos kérése az volt, hogy mi szállítsuk ki és üzemeljük be. Megjegyzem, hogy egy terminálos elszámoltató rendszernél nem feltétlenül szükséges külön szakember a beszereléshez. Mivel minden beállítást mi elvégzünk, csak össze kell csatlakoztatni a kábeleket és már indulhat is a munka.
Önkiszolgáló Étterem program - Mosonmagyaróvár
2009. szeptember 25. A mosonmagyaróvári termál épületében kapott helyet az az önkiszolgáló étterem, ahol elszámoltató rendszereket telepítettünk. A pultban finom kávé és alkoholos italokat árulnak. Itt a vendég leül, fogyaszt és a végén fizet. Még a éttermi részben - ahol minden nap friss menü készül -, mindenki kiválaszthatja a neki megfelelő levest, főételt és üdítőt és egyből fizet. Ha az étel ára dekában van megadva egy mérleg segítségével történik az ár meghatározása. Az elegáns hely a termálban tartózkodó, gyógyulni vágyó turistáknak kínálja a magyar ízek széles választékát. A végösszeg - tekintettel a külföldiekre - euro-ban is megjelenik a blokkon.
Étterem és Panzió kezelő program - Villány
2009. szeptember 9. A családi vállalkozásként működő étterem és panzió életében is elérkezett az idő amikor a régi módszert fel kellett, hogy váltsa egy modern, de megfizethető számítógépes elszámoltató rendszer. A konyhába ezentúl nem kell a rendelésekkel rohangálni, sőt a kevésbé olvasható írás sem akadály többé, mivel az étel rendeléseket a konyhai nyomtató nyomtatja. A fejben számolás már a múlté, és a számológépes euró váltást is el lehet felejteni. A pontos készletkezelés sőt a panzió vendégeinek fogyasztásának nyilvántartása már az éttermi szoftver segítségével valósul meg. De akkor sem áll meg az élet, ha az ízletes magyaros ételeket és finom villányi borokat fogyasztó nagyobb társaság - a cigányzenével kísért - mulatozás végén több részletben szeretne fizetni. A későbbiekben a tulajdonos tervezi a rendszerhez csatlakoztatható kézi számítógépek bevezetését, hogy a nagy csoportok rendelését minél gyorsabban fel lehessen venni.
Cukrászda és kávózó kezelő szoftver - Kecskemét
2009. augusztus 29. A tulajdonos régi álma volt, hogy a papír alapú nyilvántartást - melyet később bonyolult excel táblákkal helyettesített- végre felváltsa egy egyszerűen működő érintőképernyős elszámoltató rendszer. Az elegáns cukrászdában a felszolgáló csak beüti a rendelést - melyet a gép kinyomtat - és már készítheti is azt a pultban dolgozó személyzet. Fizetéskor a vendég korrekt, tételes fogyasztási listát kap.
Csárda program - Csopak
2009. augusztus 20. Ha valamennyire ért a számítógéphez és az étteremben nincs szükség hálózatra, az elszámoltató rendszer legegyszerűbb beszerzése, ha Ön jön el hozzánk. Mi nemcsak a szoftver működését tanítjuk meg, hanem az eszközök csatlakoztatását is. Ez különösen előnyös akkor, ha valamelyik vendéglátóknak szánt konfiguráció nyerte el tetszését, mivel a csomag tartalmazza mind a szoftver mind a hardver eszközöket. Induljon most használt számítógéppel bérleti konstrukció vagy újabb hitel bevállalása helyett, így vendéglátóipari rendszerének költségei jóval kedvezőbbé válnak.
Kávézó program - Hegyeshalom
Lázas készülődés a szombaton nyíló hegyeshalmi kávézóban, itt akár internetezni, de hétvégente szórakozni is lehet. Az igényesen berendezett helyre épphogy befért az elszámoltató rendszer, ami a pultba lett telepítve. Bár a tulajdonos nem vendéglátós mégis pontosan tudta hol lehetnek kiskapuk az elszámoltatásban, így a szoftvert ennek megfelelően állítottuk be. Az egyszerű használhatóság itt is a legfőbb követelmény volt.
DISCO program - Tatabánya
2009.08.01. Már hangolnak a zenészek, és csak az utolsó munkálatok vannak hátra, mert nyílik az új disco Tatabányán. Eddig megszokhattuk, hogy egy szórakozóhelyen leginkább a fiatal korosztály igényeit szolgálják ki. De itt kifejezetten 18 év felettiek szórakozhatnak végre. Ide telepítettük elszámoltató rendszerünket, kifejezetten a gyors kiszolgálásra hangolva. Egy újabb példa arra, hogy használt hardverekkel is el lehet indulni, és blokknyomtatót nélkül is működhet a kiszolgálás. Mivel a zárást a nap végén kinyomtatható az irodában A4 formátumban.
Borozó standoló program - Mosonmagyaróvár
Van egy használt számítógépe Windows 98 operációs rendszerrel és egy EPSON mátrix nyomtatóval ? Ezt már nem tudjuk sok mindenre használni, de talán mégis. Tökéletesen alkalmas standolásra így az alkalmazottaink elszámoltatására is. Ez nem egyszerűen a papíron vagy egy "excel táblán" vezetett "pultívezést" jelent. Mivel tud ez többet ? Először is egy cikkszám törzsből dolgozik. Kiválaszthatom mely tételek minősülnek alkoholterméknek, így akár napi vagy havi nyilvántartáshoz szükséges adatokat egy kattintásra megadja nekünk. A program által kinyomtatott üres pultívet ugyan úgy kézzel kell kitölteni - megszámolva a készletet - a műszak végén. De ennek felütésekor a szoftver egyből számolja a forgalmat: az előző napi nyitó készlet és az azóta történt beszerzések alapján. Minden funkciója jogosultsághoz kötött, tehát akárki nem módosíthat árat, terhelhet készletet. Kezeli a kávé számlálót vagy a sör átfolyásmérőt. Jelzi ha valamelyik tétel egy előre meghatározott minimum készlet alá megy. Nézzük akkor, hogy melyik a legkevésbé hatékony leltározás: persze hogy a papíron vezetett majd számológéppel összeadogatott régi módszer. Aztán jön az "excel táblás" megoldás, ami már gyorsabb, viszont csak a tulajdonos tud benne dolgozni, ő is csak akkor, ha ért valamelyik táblázatkezelő programhoz. És végül jön egy direkt erre a célra kifejlesztett standoló program. Ha Ön is azok közé tartozik aki még mindig az első két módszer valamelyikével dolgozik, kiszámolta már hogy mennyi időt emészt ez fel nap mint nap ?
Éttermi szoftver - Mosonmagyaróvár
Nehéz szavakat találni arra a új étteremre ami 2009 májusában nyílt meg, Mosonmagyaróváron. A nyitás kicsit elhúzódott, tekintve, hogy az épület műemlék védelem alatt áll. Egy kiváló felszolgáló ismerősöm jegyezte meg, hogy ez a hely nem mondható átlagosnak akár a konyhatechnika az ételválaszték de még a választott berendezési tárgyak minőségét tekintve sem. A vendég itt igazán érezheti, hogy foglalkoznak vele és a különleges kívánságait is teljesíti a szakma legjobbjait felvonultató felszolgálók és konyhai dolgozók csapata. Egy ilyen helyre telepítettük éttermi rendszerünket, ahol A la Carte mellett naponta többféle finom menüből választhatnak az idelátogatók.
Disco és kávézó standoló program - Sárvár
2009. május 1. megnyílt a disco, kávézó, étterem és játékterem együttes. Itt olyan elszámoltató rendszert telepítettünk, ahol ismét az egyszerű és gyors kezelhetőség volt a legfőbb szempont az alkalmazottak pontos elszámoltatása mellett. A digitális mérleg és vonalkód olvasó segítségével a standolás lényegesen gyorsabban kivitelezhető. A távoli kapcsolat lehetővé teszi, hogy a tulajdonos bármikor interneten keresztül megnézze a készletet a forgalmakat vagy az éppen felvitt rendeléseket. A nyitáskor még nem volt beszerelve a szünetmentes tápegység, ennek ellenére egy nagyobb áramszünetet is adatvesztés nélkül vészelt át a szoftver.
Söröző program - Sopron
Mi a teendő, ha az tulajdonos egy nagy forgalmú sörözőben szeretne elszámoltató rendszert működtetni ? Ebben az esetben kifejezetten italbolt igényeihez kell az érintőképernyős szoftvert igazítani. De melyek ezek a speciális igények ? Megoldható-e, hogy egyes törzsvendégek hitelre fogyasztanak és csak később, részletekben fizetnek ? Vagy, hogy a legtöbb vendég nem ül le, hanem állva fogyaszt, mégis nevesítve lehet a rendelésüket felütni, és később azokat visszanézni ? Esetleg van megoldás a rendel és egyből fizet variációra is ? Működik-e gombnyomásra az alkoholtermékek készletének a meghatározása az új standtörvénynek megfelelően ? A válasz mindezekre IGEN. Tehát, ha Ön is szeretne egy kocsmába egyszerűen működő, a felszolgálók munkáját is nagyban megkönnyítő elszámoltató szoftvert bevezetni. Keressen minket és nézze meg nálunk működés közben a rendszert, tegyen fel kérdéseket !
Vendéglő program - Mosonmagyaróvár
Egy újabb példa arra, hogy egy érintőképernyős éttermi szoftver működtetését el lehet kezdeni egér használatával is. Az irodába elhelyezett távoli kliens pedig arra szolgál, hogy az üzletvezető az irodai számítógépen a felszolgáló pedig a pultban lévő gépen párhuzamosan tudjon dolgozni.
Casino és kávézó program - Sopron
Egy kaszinó működtetésénél is fontos, hogy mennyi ital és étel fogy miközben a vendég játszik. Az asztaltérkép itt a játékgépek elrendezésének felel meg. A termékek csoportosítva lettek ( rostos üdítő, szénsavas üdítő, sör, bor, stb.) és minden csoport más színt kapott, ezzel és a nagyobb gombok használatával a rendelés még egyszerűbben működik. Azért, hogy ne kelljen külön nyomtatót beszerezni, a már meglévő A4-es hálózati nyomtató lett rendszerbe állítva.
Pizza program kiszállítást kezelő - Mosonmagyaróvár
Egy elszámoltató rendszer bevezetését el lehet kezdeni érintőképernyős monitor nélkül is, egeret használva ugyanúgy élvezhetjük a vizuális megjelenítés előnyeit: a könnyen átlátható asztaltérképet, vagy az étlapnak megfelelő struktúrában megjelenő termék kínálatot, erre példa az itt bemutatott pizzéria. Itt a kiszállítás regisztrálást szintén a szoftver végzi, a telefonszám alapján keresi ki a megrendelő adatait, ha pedig új vevőről van szó akkor felajánlja annak adatainak gyors rögzítését. Így a "10 pizza után egy ajándék pizza akció" könnyen ellenőrizhető. Megkülönböztethetjük az étteremben kiszolgáló személyzetet a kiszállítást végzőktől, a pincér így nem tud a pizzafutár asztalára ütni és fordítva !
Standoló szoftver - Mosonmagyaróvár
Sok kocsmában csak a hagyományos pultív kiváltását, és a számolás felgyorsítását szeretnék megvalósítani, ilyenkor a számítógépet csak műszak záráskor kell használni. Beütve az aznapi terheléseket és záró pultívet, a gép az előző naphoz viszonyítva számolja ki a forgalmat és borravalót. Így nincs vita a leltár hiánynál, sőt a következő műszak tételesen átveheti a készletet.
Borozó szoftver - Dunakiliti
Néhány vendéglátós azt gondolja, hogy egy nagy forgalmú kocsmában nem lehet elszámoltató rendszert bevezetni, mert "Itt arra nincs idő, hogy beüssék a vendégek rendelését...". Álljon hát itt egy ellenpélda, amely bemutatja hogy az érintőképernyős rendszert használva ez is megoldható.
Casinó elszámoltató szoftver - Győr
Egy kaszinó működésénél is fontos lehet, hogy mennyi az ital- és ételfogyasztás, főleg ha a repi fogyasztást szeretnénk kontrollálni. Egyedi asztaltérképet állítottunk be, hogy minél jobban hasonlítson a játékterem felülnézeti képéhez. Mivel viszonylag kevés fajta termékről van szó, így megnöveltük a gombok méretét és színeket használva még egyszerűbben történhet a rendelés.
Éttermi rendszer digitális mérleggel - Tatabánya
Az elegáns helyhez szintén az érintőképernyős megoldást javasoltuk, mivel a gyors kiszolgálás mellett, az is fontos volt, hogy a vendégek különleges kéréseit is teljesíteni lehessen: ne csak az étlapon lévő menüből tudjanak választani. A leltározás felgyorsítása itt is egy digitális mérleg hozzákötésével valósult meg, tekintettel a széles italválasztékra.
Éttermi szoftver - Hédervár
Az étteremben nemcsak a szokásos "a la carte" kiszolgálás számítógépes megvalósítását kellett kivitelezni, hanem a "menüztetést" is. Ez utóbbi a következőképpen valósult meg: a napi, heti vagy havi menü felüthető a rendszerbe. A menüt rendelők összesített kalkulációja a kiszállítás előtti napon automatikusan kinyomtatódik a konyhán, ez alapján főznek a szakácsok, majd másnap a kiszállításkor az összes menü automatikusan csökkenti a raktárkészletet. Minden menüt rendelő neve mellett látszik, hogy az előfizetett mennyiségből mennyi van még hátra.
Standoló és elszámoltató szoftver - Mosonmagyaróvár
A hagyományosnak is mondható kávézó és koktélbár számítógépes rendszere már egyáltalán nem mondható megszokottnak. Ugyanis a leltározás lényegesen egyszerűbb: egyrészt a hátsó raktárat lehet kézi számítógéppel leleltározni, másrészt a megbontott üveget egy digitális mérlegre téve annak tartalma egyből bekerül a szoftverbe - nem kell öntögetni és méregetni - mivel az az üveg súlya és az adott ital fajsúlya alapján automatikusan számolódik. Így körülbelül harmad annyi idő alatt kész a leltár.
Pincér program - Mosonmagyaróvár
Itt a cél a minél egyszerűbb kiszolgálás és háttér adminisztráció volt. Nem volt szükség érintőképernyőre, így ezt a szoftver alapverziója teljes mértékben megoldotta.
Kávézó program - Mosonmagyaróvár
Mivel a kávézóban nem volt elég hely a számítógépnek, így egy laptopra lett telepítve a rendszer. A főnök nem találta elég elegánsnak a blokknyomtatóval kinyomtatható számlát így, a nyomdába előnyomott, logózott papíron kapják a vendégek a helyhez illő fizetési listát, amelyet egy tintasugaras nyomtató nyomtat.
Egy hentesüzlet elszámoltatása elsőre egyszerűnek tűnik, de a gyakorlatban mégsem mindig az. Adott az üzlet ahol hús és hentesáru értékesítés folyik. Minden műszakban két alkalmazott dolgozik, akik külön-külön dolgoznak saját termináljukon: a képernyőn a terméket kiválasztva, majd lemérve készül a számla. Így húskészítmények és a hentesáruk külön-külön kerülnek kiszámlázásra. Azonban gyakran előfordul hogy a vevő mindkettőt vásárol és csak egy számlát szeretne kapni. A közületeket is itt szolgálják ki akik viszont havonta egyszer fizetnek. A törzsvevők százalékos kedvezményt kapnak, melyet nevekhez lehet rendelni, és még folytathatnám. De a gyakorlatban ez olajozottabban megy, sokkal egyszerűbben mint így leírva.
Cukrászda kezelő program - Fót
Újabb cukrászda használja kiskereskedelmi szoftverünket. Felgyorsítva ezzel a sütemények, torták eladását. Nem kell fejben összeadni az árakat, a végösszeg áfa kulcsonkénti gyűjtésben jelenik meg a nyomtatón, amit a pénztárgépbe kell beütni. Így végre követhető a árumozgás és feleslegessé válik a napi pultív, mivel a rendszer műszak záráskor készletet is nyomtat. Érdekesség, hogy a telepítést már egy helyi szakember végezte, és az törzsadat feltöltést is rábízta a tulajdonos. Mi csak a regisztrációt és kisebb beállításokat láttunk el a helyszínen.
Kiskereskedelmi szoftver - Mosonmagyaróvár
2009. július 1. Windows Vista alatt futó kiskereskedelmi szoftver egy fodrász-, masszőr- és műköröm- kellék kereskedő laptopjára lett telepítve. Érintőképernyős rendszerről lévén szó a termékek 4 fő- és 8 alcsoportba vannak besorolva, de mivel itt ennél több tétel van, két lapozó billentyűt is definiáltam. Így a cikk kiválasztása továbbra is egyszerűen működik. Egy bolt nyitásakor szokásos kedvezményeket sem kell fejben tartani. A szoftverben ugyanis cikkenként beállítható egy dátumintervallum, ez határozza meg az akció időtartamát.
Cukrászda kezelő rendszer - Máriakálnok és Mosonmagyaróvár
A feladat egy cukrászda érintőképernyős rendszerének kiépítése a gyorsabb kiszolgálás és az alkalmazottak korrekt elszámoltatásának szem előtt tartásával. Lehetőséget kellett biztosítani az interneten keresztüli távoli adminisztrációra, a pénztárgép kapcsolatra, illetve a számítógépet egy digitális mérleggel összekötve a beviteli hibákat - melyek a sütemények lemérésekor keletkezhetnek - is minimalizálni lehetett.
Látszerész - optika kiskereskedelmi szoftver - Győr és Mosonmagyaróvár
Új, nagyobb üzlet, óriási termék választék, központi áru elosztás saját vonalkód nyomtatással. Röviden így lehetne jellemezni az újonnan megnyílt optikát, ahol mindezek miatt egy következő generációs elszámoltató rendszerre volt szükség. Az összesen négy üzlet áru elosztását egy helyről végzik, úgy hogy minden szemüvegkeretre saját vonalkód kerül. Így akár az árváltoztatást, vagy bármely módosítást az adatokban csak a központ egy meghatározott jogosultsággal rendelkező dolgozója végezheti el. Az üzletekben pedig csak az eladás történik. Mindehhez még állandó internet kapcsolat sem kell. Mivel az egyes üzletek csak a nap végén küldik el e-mailen a központba a napi forgalmat, és másnap kapják meg az új termékek vagy az árváltozások adatait. Amikor egy új szemüveget rendel a vásárló, előleget ad, ez egy szigorú számadású tasakszámmal ( rendelésszám ) együtt kelül könyvelése. A szemüveg elkészültével a fizetés úgy történik, hogy a vásárló a kapott tasakszámot bediktálja, a gép jóváírja a már korábban fizetett előleget és csak a fennmaradó összeget kéri. Mindez nagyobb kontrollt, pontosabb elszámoltatást eredményez, mégsem kell hozzá a hipermarketek költséges informatikai rendszere.
Kiskereskedelmi szoftver kisboltban - Dunakiliti
Milyen megoldás van egy kisbolt elszámoltatására ? Hasonlóan a hipermarketek elszámoltató rendszereihez itt is vonalkód olvasóval lehet eladni, de kedvezményeket is adhatunk a törzsvevőknek, sőt a pénztárgéppel összekötve rendkívül gyors eladást és pontos elszámoltatást tudunk elérni.
„ Mind a négy üzletembe ezt a rendszert válaszottam.
A többi fejleszőtvel az volt a gondom, hogy pont akkor nem voltak
elérhetők, amikor probléma merült fel. A Csabával szeretek együtt dolgozni.
És ha módosításra van
szükség az mindig határidőre
a megígért áron valósul meg. ”
Lőrinc Szilárd, Flört Cafe Tatabánya
„ Legalább három-négy különböző rendszert néztünk meg. Minden esetben ragaszkodtunk a személyes bemutatáshoz, vagy már egy üzemelő rendszer megtekintéséhez. Az alapfunkciók tulajdonképpen minden rendszernél hasonlóak. A kezelőfelület tekintetében találkoztunk ugyan látványosabb változatokkal, de a gyakorlatban ezeket nem tartottuk olyan könnyen kezelhetőnek, mint a Kamex letisztult „ nagy gombos ” felületét. A döntés egyik fő oka azonban nem ez volt, hanem az, hogy Karácsony Úr személyében közvetlenül tárgyalhattunk az ügyvezetővel, az értékesítővel, a rendszergazdával, míg más cégeknél minden technikai, pénzügyi vagy egyedi igényre vonatkozó kérdésünk emberről-emberre szállt. A másik fő szempont a technikai segítségnyújtás folyamatossága volt, mert nem szerettük volna, hogy egy-egy menet közben előforduló technikai kérdésünkre csak fizetés ellenében kapjunk választ.”