Pizzériáknak

Vihar előtti csend a pizzériában

Reggel 10 óra van, nyitás előtt. A konyhában lázas készülődés folyik. Ma nagy roham várható. Néhány törzsvendég már most telefonál mintha nem tudnák, hogy csak fél óra múlva vesszük fel az első rendelést.

A szoftver a hívás alapján azonosítja az ügyfelet, mindegy melyik számítógépen veszem fel a rendelést a telefonszám mindegyiken megjelenik. Így a nevükön szólítom a megrendelőket amikor a telefont felveszem és csak az utcát egyeztetem velük, hátha nem a regisztrált címre történik a szállítás. A pizza kartonokra külön cimke nyomtató nyomtatja a címzett nevét, telefon számát és a megjegyzést.

A pizzatészták már kelnek. Az új árut be kell vételezni. A szakács már az olajat melegíti. A kebap sütőkön már forog a bárány és a csirkehús.

Telefonos rendelésfelvétel

A vevő telefonál

Az első rendelések gyorsan befutnak, csak kapkodom a fejem. És azt látom hogy a pult tele van cetlikkel. Ma én vagyok a diszpécser.

A megrendelő adatainak felvétele

Amikor felveszem a telefont egyből elkezdem beütni a megrendelő nevét. Ha új a vevő akkor beírom az adatait valamint egy megjegyzést ami alapján a pizzafutár könnyebben odatalál a címre.

a pizzát rendelő kiválasztása vagy új vevő felvitele

Tételek kiválasztása

Ezután vizuálisan választhatom ki a kért pizzát, melyekhez megjegyzéseket fűzhetek.

Megjegyzés a rendeléshez

Sokan nem kérnek hagymát, de például a kívánság pizzánál akár több sor megjegyzést is szokott lenni. A szakács és a pizzasütő a rendeléseket nyomtatva kapja meg.

rendeléshez kötött megjegyzés

Számla nyomtatása

Én a számlát az ellenőrző szalaggal a pultra teszem időrendi sorrendben.

Futár terhelések

Ha folyamatosan csörög a telefon akkor csak a rendeléseket tudom felvenni. De amint lecseng a roham még van egy lépés hátra.

futár terhelése

Az számláról letépett ellenőrző szalagra ugyanis minden futár ráírja a nevét vagy kódját amikor elviszi a címre a rendelést. Ez alapján a diszpécser rá tudja terhelni azt a futárra. Vagyis amikor kinyomtatódik a számla még nem tudom, melyik futár fogja vinni. Ezt utólag kell adminisztrálni, mivel a gyakorlatban ez így a legegyszerűbb.

Internetes rendelések

Az internetről jövő rendeléseket mindeközben a rendszer automatikusan fogadja.
Próbálja ki Ön is mennyire egyszerű az internetes rendelés.
( Kérem a rendelést a végén ne küldje el, mert az egy étteremben egyből nyomtatódik. )

A futárok indulásra készen

Amint elkészül a pizza a futárok viszik a számlát az ellenőrző szalag pedig nálam marad. Azért hogy a nap végén mikor elszámolunk akár tételesen is leellenőrizhető legyen minden egyes kiszállítás.
Minden alkalmazottat legyen az pincér futár vagy diszpécser külön kell lezárni.

Kiszállítási felár és a címpénz

Előfordul, hogy a megrendelő visszaszól, hogy a pizza mellé még mást is kér. Ilyenkor van lehetőség sztornózásra, de csak a rendeléstől számított 10 percig engedélyezett ez a funkció.
A futárok egyébként a cím alapján kalkulált kiszállítási felárból tankolják az autót. Plusz címpénzt kapnak a pizza árából azért, hogy mindenki a lehető leggyorsabban végezze a munkáját.

Helyben fogyasztás a másik gépen

Miközben én felveszem a telefonos rendeléseket, addig a másik gépen a A’la Carte fogyasztó vendégeket szolgálják ki a pincérek.

Itt érintőképernyős monitoron történik a rendelés felvétel, mivel így akár 3 érintéssel felvihető egy rendelés.

Elszámolás a nap végén

A műszak végén vagy közben, külön a pincérek és a futárok valamint a diszpécser is el kell tudjon számolni a forgalommal. Mindenki külön kasszán van. A futárok tételes listát kapnak a kiszállításokról, így ha a leszámolt készpénz nem egyezne végig lehet nézni az összes rendelést. A pincéreknek és a diszpécsernek egy egyszerűbb zárás nyomtatódik. És végül a készlet is nyomtatásra kerül, hogy a reggeli műszak akár tételesen is át tudja venni a raktárkészletet. Így elkerülhető a túl nagy készletkülönbség, ami egyébként csak a havi egyszeri nagy leltárnál jönne elő, amit ugye közösen kell kifizetni.

Szeretném kipróbálni a programot

  • mivel minden pizzéria más és más ezért a legjobb megoldás, ha eljön hozzánk és helyszínen próbálja ki a szoftvert, akkor nem kell semmilyen programot letölteni, minden kérdésére választ kap a legrövidebb idő alatt
  • látogasson el valamely a referenciák között szereplő vendéglátóipari egységbe nézze meg élőben a szoftver használatát, kérdezzen az ott dolgozóktól, esetleg beszéljen az üzletvezetővel
  • töltse le a demo proramot és próbálja ki a saját számítógépén

Garancia a szoftverre

Szoftverünkre 1 év hibajavítási garanciát vállalunk. Azaz, ha valamely rejtett hiba következtében nem a leírásnak megfelelően működne a program, akkor ezt mi díjmentesen kijavítjuk Önnek:

  • emailen küldött program segítségével
  • interneten keresztül távolról
  • ha elhozza hozzánk a számítógépet akkor a telephelyünkön
  • illetve kiszállással ( ebben az esetben mindössze a kiszállás díját számítjuk fel )

Szükség van-e karbantartásra

Röviden a válasz: NINCS!

Ha nincs valamilyen hardver meghibásodás a szoftver nem igényel különösebb karbantartást. Extrém esetben: ha szünetmentes tápegység nélkül használjuk a rendszert, vagy ha nincs megfelelően lekapcsolva a számítógép, helyreállíthatjuk az adatbázist egyetlen klikkeléssel !

Mennyibe kerül ?

A teljes rendszer ára több összetevőtől függ, pontos árat ezek ismeretében tudok Önnek mondani:

  • rendelkezik-e már a szükséges hardverekkel
  • hány diszpécser illetve pincér tudjon párhuzamosan dolgozni
  • milyen speciális eszközökre van szükség, pl. konyhai nyomtató az ételrendelés nyomtatására, digitális mérleg a leltár felgyorsítására, vonalkód olvasó a felszolgálók azonosítására, érintőképernyős monitor az egyszerűbb rendeléshez
  • szükség van-e külön irodai vagy távoli adminisztrációra
  • milyen messze van az üzlet Mosonmagyaróvártól

Arra az esetre ha elég az egygépes rendszer, összeállítottam négy komplett konfigurációt.

A start csomag tartalma: érintőképernyős elszámoltató rendszer használt számítógéppel és nyomtatóval, ez akkor lehet Önnek jó választás, ha gyorsan kis befektetéssel szeretne indulni, megjegyzem hogy a érintőképernyős monitor nem lapos, hanem régi típusú úgynevezett CRT monitor, illetve a hőpapiros nyomtatónak is kicsit nagyobb hely szükségeltetik. Természetesen mindegyik hardverre igaz, hogy letesztelt neves gyártóktól származnak, igaz hogy csak fél év garanciát adunk ezekre az eszközökre.

A prémium csomag tartalma: az érintőképernyős éttermi szoftvert számítógéppel, nyomtatóval és szünetmentes tápegységgel. Ez utóbbit érdemes választania ha, ha a pultban kevés a hely és Ön úgy gondolja, hogy inkább az elején ruház be többet a rendszerbe, de az legyen új és elegáns megjelenésű, 1 és 3 év garanciával az eszköztől függően.

A többi csomagot nézze meg a árlista oldalon.

Az új és használt számítógépes vendéglátóipari elszámoltató rendszer referenciák oldalon megtekintheti mindkét megoldást.